Rólunk

 A Balaton déli partján elterülő településen a tűzoltó tevékenységnek a múlt homályába vesző hagyománya van. Levéltári adatok szerint 1909-ben már működő tűzoltóság volt Fonyódon, elhelyezése a Fő utcai kis iskola udvarán lévő épületben volt.

Felszerelésük ló vontatta kocsifecskendő, és egy lóvontatású tartálykocsi volt.

A tűzoltó szaktevékenységet végző tagok mellett, tűzoltó fúvószenekar is működött, melynek elődje a Fonyódi Levente Zenekar volt. E zenekar tagjai-utódai lettek a tűzoltózenekar megalapítói. A tevékenységek nem választódtak el élesen, hiszen tudásuk szerint mindenki kivette részét mindkét feladatból.

A zenekar jelenleg is húsz fővel működik, Somogy megyében egyedüli tűzoltó fúvós zenekarként. Kulturális feladata mellett ápolja hagyományait, helyi és vidéki önkormányzati, települési és civil rendezvényeken, lakodalmi és temetkezési szertartásokon fejti ki áldásos tevékenységét.

Külföldi fellépése legutóbb a szlovákiai Érsekújváron volt, de részt vett a Spanyol Costa Dorada Salou tengerparti városban megrendezésre került fúvószenekari találkozón is.

Tűzoltó szaktevékenységet végző csapatunk jelenleg 22 kötelező alapvizsgával rendelkező tűzoltóval, két fő 40 órás tanfolyam előtt álló, és egy fő diák taggal működik. A tűzoltó raj végzi az alapszabályban megfogalmazott klasszikus tűzoltási – tűzmegelőzési – felvilágosító tevékenységet, ideértve a műszaki mentést, és egyéb kárelhárítási feladatot önkéntesen, mindenféle személyi térítés, vagy egyéb díjazás nélkül, társadalmi munkában.

Feladataink ellátásához szükséges kiadásokat, mint például az
– üzemanyag és kenőanyag beszerzést,
– alkatrész beszerzést,
– javítások finanszírozását,
– gépkocsi biztosítást,
– műszaki vizsgáztatást,
– egyenruha beszerzést,
– védőfelszerelések beszerzését, és bevizsgálását,
– telephelyfejlesztést, karbantartást,
– oktatást, képzést,
– hangszerek beszerzését és javítását

egyesületünk az önkormányzati támogatásból, szakmai- és civil pályázatokból, tagdíj bevételből, illetve a személyi jövedelemadó civilszervezetek részére felajánlható 1%-ból fedezi.

Szakmai tevékenységünk mellett rendszeresen részt veszünk a tűzoltó területi versenyeken, bemutatókon, eleget teszünk az óvodai-, iskolai felkéréseknek, gyereknapi rendezvényeken, külföldi meghívásos versenyeken, szakmai továbbképzésen, veterán tűzoltó találkozón.

A raj legfiatalabb tagja jelenleg 14 éves, a legidősebb 70 éves. A megyei statisztika szerint az elmúlt években 15 évre visszamenően a 2.-7. Legtöbbet vonuló raj voltunk.

Technikai felszereltségünk kielégítőnek mondható. Kettő darab 1113-as Mercedes-Benz típusú összkerék meghajtású Metz-, illetve Ziegler felépítménnyel rendelkező 2500 liter oltóvíz szállítására alkalmas tűzoltójárművel rendelkezünk, melyek közül egy vízágyúval is felszerelt tűzoltó gépjárműfecskendő. Mindkét járművünk németországi kollégák adományaként érkezett hozzánk. Az 1970, illetve 1971-es gyártási év ellenére a folyamatos karbantartásnak köszönhetően mindkét veterán korban lévő járművünk kiváló állapotnak örvend.

További technikai eszközeink a teljesség igénye nélkül:
2 db hidraulikus feszítő-vágó,
2 db áramfejlesztő,
3 db Honda típusú szivattyú,
5 db Stihl láncfűrész,
1 db Stihl magassági ágazó fűrész,
5 db különböző magasságú tolólétra,
3 db IFA szivattyú,
1 db laptop,
1 db telepített számítógép (zenekar kezelésében).
1db magasnyomású mosó

Egyesületünk Fonyód, Fő utca 19. Szám alatt a Polgármesteri Hivatal udvarában a „D” épületben került elhelyezésre. Fenntartója a helyi önkormányzat. Az épület gázkonvektorokkal fűtött épület. A két vonuló szer részére 1 db 75 m2 garázs áll rendelkezésre, melyben szerelő akna, és pályázati forrásból felszerelt automata ajtó található. Ugyanitt, kisebb raktárt, és a javításokhoz szükséges műhelyt rendeztünk be, kéziszerszámokkal, gyorsindítós akkumulátor töltővel.  A hozzá tartozó vizesblokkot szintén pályázati forrásból újítottuk fel.

A vonuló raj 14 fővel tagja a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által felügyelt, Járási Vitorlás Mentőcsoportnak, amely működéséhez szükséges minősítéssel rendelkezik. Az éves elméleti és gyakorlati oktatáson rendszeresen részt veszünk. Ebben a minőségében egyesületünk ott volt a 2014. május 14.-én tomboló Yvette ciklon tombolása miatt elrendelt fonyódligeti védekezésben, ahol nyúlgát építésben, és vízszivattyúzásban vette ki részét.

Fonyód, 2017. június 11.                                                                       Köcski Miklós rajpk.

A Somogy Megyei Bíróság 1989. augusztus 30-án kelt Pk. 60.333/1989. számú végzésével nyert bejegyzést a társadalmi szervezetek nyilvántartásába 329. számon.